Semminek sincs értelme...

Épp az imént fejeztem be egy könyvet, melyet egy dán származású írónő: Janne Teller írt "Semmi" címmel.

Hát, mit ne mondjak, eléggé jellemző volt itt is a skandináv irodalmi stílus, mely ugye nem túl visszafogottan tartalmazza a megrázó és mély-sötét drámai lélektant ahogy haladunk történettel, ettől függetlenül mindenkinek ajánlom.

A kérdés, amely akaratlanul is mindannyiunkban felvetül néha-néha: Van-e értelme az életnek, vagy a halálnak, vagy bárminek is, amit röpke életünk során véghez viszünk, vagy megtörténik velünk? Van-e értelme küszködnünk az életben mindenféle viszontagságokkal?

Itt, alapvetőleg egy csapat tizenéves diák, egy társuk provokációi által inspirálva elképesztően aktívan kutatja az élet értelmét, a konkrét dolgok és a történések értelmét, miközben abszurd módon ezzel együtt próbálják bebizonyítani annak biztos létét. Eközben megismerik egymás identitásait.

"- Még akkor is, ha megtanultok valamit, és azt hiszitek, hogy jól tudjátok, mindig lesz valaki, aki jobban tudja ugyanazt.

-Fogd be a szád! - kiabáltam vissza. - Én igenis leszek valaki! És akkor az valami lesz! Világhírű leszek.

- Persze, Agnes. - Pierre Anthon hangja kedves volt, majdnem mintha sajnálna. - Divattervező lesz belőled, magas sarkú cipőben fogsz rohangálni, és persze nagyon menő, meg elegáns leszel. És majd másokkal is elhiteted, hogy nagyon menők és elegánsak, ha épp a te általad tervezett ruhákban járnak. - Csóválta a fejét. - De rá fogsz jönni, hogy bohóc vagy egy jelentéktelen cirkuszban, ahol az emberek bemagyarázzák egymásnak, hogy létfontosságú, hogy az egyik évben pont így nézzenek ki, a másik évben meg pont amúgy. És arra is rá fogsz jönni, hogy a hírnév és a nagyvilág rajtad kívül vannak, és hogy benned legbelül semmi sincsen. És ez így is marad, akármit csinálsz is.

Bemutattam neki.

Pierre Anthon csak mosolygott."

Már csak egy ilyen idézet a könyvből sok embert kényszeríthet arra, hogy elgondolkodjon az életén egy másodpercre: Hol tart most? Miért tart ott most, ahol? Ilyenkor bizonyos megjegyzéseknek igazat is adunk és persze észrevesszük, hogy mindez csak provokáció, ám de ugyanakkor rögtön újra felmerül az a bizonyos gondolat és persze hozzátesszük a nagy kérdéseket, mint amilyen a halál is, akármilyen pozitívan vagy épp negatív hullámokkal alakul is az életünk:

Van-e értelme ennek az egésznek?
Vagy lehet, hogy valójában semminek sincs értelme?