2013. január 31., csütörtök

Carpe diem

     Élj a mának! Élvezd a napot! Ezt jelenti ez a latin mondás. De tudjuk-e tényleg, mit is jelent valójában?
Ahány ember annyiféleképpen értelmezheti az életélvezetet.
     Én személy szerint úgy értelmezem, hogy például amit megtehetsz, ne halaszd holnapra. Tehát nem kell elodázni a dolgokat. Ehhez hozzátartozik a kötelességteljesítés időben megcsinálása, még ha nehéz is.
 Nekem nem minden észrevételem egyezik  a véleményemmel. Ettől a mondástól inspiráltan az én mostani álláspontom az, hogy meg kell tenni a kötelességeinket időben és nem késve. Oda kell figyelni, észre kell venni a mindennapi gondjainkat/örömeinket és nem rettegni attól, hogy mi bajunk történhet és nem tétlenül álmodoznunk arról hogy majd megváltoznak a dolgok "egyszer.
A lényeg, hogy persze élvezzük is azt amit "nem halasztunk holnapra". Mindennap, beleértve a (mára halasztott) tanulást, edzést. 
   
Nézzük most meg, hogy az időszámításunk előtti I. században élt Quintus Horatius Flaccus hogyan értelmezte ezt a gondolatot!
     Horatius római költő volt, a carpe diem eszméjének első megfogalmazója. Thaliarchushoz c. versében 
a következőket írja:
"Ne bánd, a holnap mit hoz; akármire
ébreszt a sors, vedd tiszta haszonnak; és
ne vesd meg, ne kerüld, barátom,
a szerelem gyönyörét s a táncot


míg rá nem őszül ifjú fejedre a mogorva vénség!..."




Itt Horatius véleményem szerint arra gondolt, hogy ne aggódjuk túl a dolgokat, ne gondoljunk arra mi lesz holnap, csak az aktuális dolgokra koncentráljunk, az aktuális örömökre és gondokra. Másrészt meg használjuk ki, hogy amíg fiatalok vagyunk mennyi mindent megtehetünk. Nem kellene leragadnunk,
megállapodnunk fiatalon. 

Mit jelentenek ezek az aktuális örömök Horatius számára? Elsősorban a bor élvezetét, a szerelmet,  a kellemes fűtött szobát a tél hidegében.



"Fűts hát, hadd oldja vad szigorát a tél,"

"hozd ide kétfülű
kancsódat, és tölts bőkezűbben"

"ne vesd meg, ne kerüld, barátom,
a szerelem gyönyörét s a táncot,"

Horatius olyan képet fest a boldogságról, ami egyszerű, mindenki számára átélhető. Csak pozitív életfelfogást látunk.
     A carpe diem felfogása lehet azonban nagyon negatív is. 2000 évvel később Várady Szabolcs máshogy látja ugyanezt:

"Jó bizony, jó az, ha meleg szobád van,
most, hogy az idő ilyen őszbe fordult.
Csak egy kattintás, s duruzsol vidáman
             a gázkonvektor.


Holnap aztán majd! De ki nem szarik rá?
Most a most van csak, az üveg kitart még.
Isten éltessen, ez a vodka nem rossz,
             Flaccus, öreg csont!"

Az az érzésem, hogy Várady, mint realista próbált meg"élni a mának". És a realista ember, sokkal ridegebbnek, negatívabbnak érzékeli a valóságot mintsem ideálisan pozitívnak. Ahogy leírja, hogy most-ma hideg van, ilyenkor jó ha van meleg szobánk. Aztán, hogy ott van neki a vodka is, amitől átmelegszik az ember. De a vodka nem arra jó, hogy jól érezzük magunkat tőle, hanem hogy lerészegedjünk. A meleget a szobában nem egy kellemes kandalló adja, hanem egy vacak gázkonvektor. Szerelem nincs a versben, de magány és alkoholizmus annál inkább akad. Hogy ez mennyire nem örömteli, azt mutatja a szóhasználat is:

"Holnap aztán majd! De ki nem szarik rá?"

   
Ez is carpe diem tehát, hiszen jövő nincs, ahogy múlt sincs, csak a jelen. De ez nem a napok élvezéséről szól,  hanem a túléléséről.
     Nekem személy szerint sokkal jobban tetszik Horatius nézőpontja. Talán épp azért, mert nem vagyok túlzottan realista. Talán jobb is az, ha az ember kicsit kimértebben, pozitívabban nézi a dolgokat. Legalább nem zsörtölődöm, ehelyett inkább vágyakozom.
      A harmadik carpe deim felfogás amit bemutatnék, egy mai dalszöveg, a Punnany Massif  Élvezd c. dala.
A Punnany Massif egy nemrég alakult zenekar, afféle alternatív Hip-Hop műfajba sorolható dallamokat játszanak. Az említett "Élvezd" c. zeneszám úgy egy-két éves.


"Élvezd...

Hogyha rontottál tanulhatsz belőle,
Ilyenkor nincs más hátra, mint előre.
A rosszat jó követ, nem lesz folyton nehézség,

Nem baj, ha nem sportolsz, lehet fél egészség,"

Ez a szöveg talán a leglazább, legpozitívabb és a legoptimistább értelmét adja a "carpe diem" mondásnak, miszerint ne bánkódjunk, ha elrontunk valamit, mert mindent helyre lehet hozni és hogy mindig egyenlően van jó és rossz. Nem kell félnünk, ugye az egészségünk miatt sem, mert nem törvényszerű az, hogy "ép testben ép lélek".
"Élvezd az életnek minden egyes percét,

Megérdemled az időt, hogy tartalmasan teljék.
Élvezd a napsütést, hogy éppen nem esik,

Élvezd a munkát, tudod, hogy az nemesít,"

Ez  a versszak pedig teljesen kitér a carpe diem élvezd a napot-részére és itt mindent úgy fog fel, hogy mindegy mi lesz, ha sodródunk az árral, akármivel is kerülünk szembe és akármi kísér is miket a nap folyamán, örüljünk neki. Fogjuk fel pozitívan minden tevékenységünket és mindent ami velünk történik. Magyarázzunk a dolgok mögé mindent, amitől kellemesebb lesz elviselnünk azokat.

"Élvezd...

Ha újnak látszik, ami maradi,
De ne gondolkodd túl a dolgokat, mert maradsz wanna be."

Végül megkaptuk így a teljes értelmezésüket a mondással kapcsolatosan, mert végülis:

- Ne aggódjunk semmiért, mert semmi értelme azon rágódni, hogy mi lesz majd.

- Ahogy "sodródsz az árral" minden dolgot élvezz ami szembejön vagy körülvesz, fogd fel pozitivan a dolgokat.
  
- Ne gondolkodjuk túl a dolgokat, fogadjuk el, ami történik.


     

      Ez volt a Carpe Diem-ről készitett beszámolóm, ahol három féle irodalmi értelmezését is taglaltam.
Quintus Horatius Flaccus római költő aki a Krisztus előtti I. században élt és aki esőként fogalmazta meg ezt a latin mondást. Várady Szabolcs magyar iró aki több mint 2000 évvel később napjainkban szintén ad a mondásnak egy-két újabb értelmet. Végül a Punnany Massif nevű szintén magyar zenekar ugyancsak értelmezi a témát. Hozzám legközelebb az utóbbi áll.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése